Mire gondolsz ma?

Furcsa érzés a hála. Hiszek abban, hogy minden okkal történik az életünkben. MINDEN. Jó és rossz egyaránt. Minden egyes ember, akár rövid időre, akár hosszútávra, akár örökre kerül az életünkben, de célja van. Hogy tanítson, hogy tanítsuk egymást. Hogy általa olyan dolgokat tapasztalhassunk meg, amiről nem gondoltuk volna, hogy bennünk létezik. Aki tükröt tart felénk és fejleszti önvalónkat. A rossz abban a pillanatban, megélve, fájdalmas. Mardossa az embert, úgy érzi kitépi a szívét, hogy tovább nem megy az élet, hogy nem tud felkelni, ha a padlóra küldték. Visszagondolva, ha az ember elég okos és megpróbálja kívülről szemlélni a dolgokat, hogy mit tett hozzá az a valami/valaki az életéhez rájöhet, hogy mind érte volt. Hogy jobbá legyen. Hogy megértsen folyamatokat, s megtanulja felfedezni azt a sok-sok rejtett kincset, amit mélyen elrejtett magában.

Pofonok nélkül megy? Én úgy érzem nem. Amíg minden sínen van és fürdőzünk a jólét, jó élet, boldog párkapcsolat vizében, nem érezhetjük át, nem tudhatjuk milyen, csak ha megtapasztaljuk. Általa erősödünk, tanulunk, leszünk, ha így tetszik esendőek, de egyben szívósak. Az élet, a mindennapok megtanítanak egy fontos leckére, mindig van tovább és mindig van bennünk elég erő, hogy továbblépjünk. Csak engedni kell a rég elvesztett vagy elrejtett őserőt szabadjára engedni.

Így a mai hálám így néz ki:

Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik hazudtak, becsaptak, mert bár egyrészt bizalmatlanabb lettem az emberekkel, de megtanultam általuk, hogy nem minden ember egyforma, nem általánosíthatunk, nem húzhatjuk rá a múlt sérelmeit a jelenben élő emberekre, nem minden fekete vagy fehér. Bízni, hinni, nem egyenlő azzal, hogy nem felejtünk, hanem tanulunk, épülünk, s amikor újra darabjaira hullunk, apró kockákként újra összerakjuk a magunk kis darabjait lépésről-lépésre.

Hálás vagyok azoknak, akik nem hittek bennem, vagy kinevettek, megaláztak, mert bár akkor rosszul esett, esendőnek, egy senkinek éreztem magam, de egyben erőt is adott, hogy márpedig MEG TUDOM CSINÁLNI! Kellő hitet, erőt adott ahhoz, hogy ráébredjek, ne másoktól várjam az elismerést, ösztönzést, hanem csak és kizárólag saját magamtól. Hogy más elismerése SOHA nem fog akkora erőt és önbizalmat adni, mint a magamba vetett hit, törődés és önelfogadás.

Hálás vagyok azoknak, aki megcsaltak, akiknek nem kellettem, mert bár az ember megsérült, csúnyának, kövérnek, nem szerethetőnek érezte magát, de egyúttal megtanított arra, hogy igazából saját magamat nem szerettem és nem fogadtam el. Hogy kívülről vártam az önigazolást, hogy mástól vártam, hogy szépnek, kívánatosnak, vonzónak találjon, de magamat nem láttam annak. Megtanulni szeretni, elfogadni teljes önnön valónkat, kihozni magunkból a legjobbat, s békében élni önmagunkkal a lehető legfontosabb dolog, amit önmagunkért tehetünk.

Hálát adok mindenért és mindenkiért. Te miért adsz hálát?